Az állandó bombázások és a palesztinok meggyilkolása hátterében az áll, hogy Izrael diszkréten fosztogatja Palesztina természeti erőforrásait.

A folyamatban lévő gázai háború kezdete óta Izrael miniszterelnöke, Benjamin Netanjahu etnikai tisztogatási stratégiát követ, amely arra kényszeríti a gázaiakat, hogy délre menjenek, elhagyva otthonukat. A borzalmas vérontás mögött a palesztinoknak is el kell veszíteniük a jogukat, hogy hozzáférjenek olaj- és földgázkészleteikhez. Ez a jog központi fontosságú bármely jövőbeli palesztin állam fenntarthatósága szempontjából.

Izrael hegemóniája a közeli olaj- és földgázkészletek felett hosszú távú ambíciót tükröz, hogy energia központtá és regionális összeköttetési csomóponttá váljon. Ezért, mint bármely gyarmati telepes törekvésnél, a kitelepítés és a tömeggyilkosságok csupán eszközök a céljaik eléréséhez, hogy Izrael könyörtelenül kihasználhatja az őslakos palesztinok erőforrásait.

Palesztina földgázkészleteinek ügye 1999-ben került a figyelem középpontjába, amikor a British Gas Group (BG) kutatásokba kezdett a gázmező területén, amely 17-21 tengeri mérföldre található a gázai partoktól. Ezt a mezőt Gaza Marine néven ismerték, és a palesztin hatóságnak (PA) 1995-ös Oslo II megállapodás keretében engedélyezett 20 mérföldes ellenőrzési határokon belül esett. A PA vezetője, Jasszer Arafat 25 éves kutatási engedélyt írt alá egy konzorciummal, amely a Consolidated Contractors Limited (CCC), a British Gas Group (BG) és a Palesztin Befektetési Alap (PIF) tagjaiból állt. Egy évvel később, 2000-ben a BG két mezőt fedezett fel, amelyek összesen 1,4 billió köbláb rezervátumot tartalmaztak Gaza Marine-ban.

2001-ben Ariel Saron miniszterelnökké választása egy keményebb álláspontot jelzett Palesztinával szemben, ami egy viharos időszakhoz vezetett. Az izraeli Legfelsőbb Bíróság lehetővé tette Saron számára, hogy bojkottálja a palesztin olajvásárlásokat és vétózza a földgáz kutatással és termeléssel kapcsolatos megállapodásokat, rendszeresen megfosztva a palesztinokat saját erőforrásaik kihasználásának lehetőségétől.

A második intifáda kezdetére Izrael megközelítése egy rendszerszintű elnyomó politikát követett, amely tagadta a földgázkészletek tisztességes elosztását a régióban. Ez a politikai környezet szertefoszlatta a reményeket bármilyen megállapodásra a két fél között, elsősorban a Saron kormány radikális álláspontja miatt.

Ezt követően az izraeli hatóságok ellenálltak bármiféle rendszeres finanszírozásnak a PA számára, hivatkozva arra, hogy a Hamas hozzáférhet és felhasználhatja a pénzt Gazában.

Izrael általános stratégiája azóta mind a mai napig főként a gázai Marine földgázkészletei és a Nyugati-part-Izrael határ menti olajkészletek monopóliumának megszerzésére összpontosít, miközben egyidejűleg megfosztja a palesztinokat ezektől az erőforrásoktól származó bevételtől.

Ez a megközelítés jelentős pénzügyi visszaeséseket okozott a palesztin gazdaságban, és akadályokat gördít az államiság felé vezető útja elé. E célok elérése érdekében Izrael ellenséges hozzáállást tanúsít a tárgyalások során, gyakran hivatkozva a Hamasra, mint a bizalmatlanság és a bizonytalanság okára. Továbbá, a megállapodásokra tett javaslatokat úgy alakították, hogy megkerüljék a palesztin hatóságot (PA), ezzel lényegében blokkolva bármilyen esélyt a források és bevételek tisztességes elosztására.

Izrael most a 2023. október 7-i eseményeket lehetőségként használja stratégiai céljainak előmozdítására. A gázai offenzíva korai szakaszaiban felmerült a különböző alternatív forgatókönyvek lehetősége, beleértve egy "javaslatot az izraeli Hírszerző Minisztériumtól, miszerint a gázaiakat a Szinai-félszigetre küldik. Netanjahu kezdeményezést tett az Európai Unió keretében, hogy nyomást gyakoroljon Egyiptomra, hogy jóváhagyja a gázaiak tömeges beáramlását a sivatagba.

Továbbá, három héttel a háború kezdete után Izrael "újabb engedélyeket adott hat cégnek, köztük a BP-nek és az ENI-nek, hogy földgázkészleteket kutassanak a G zónában, egy területen, amely közvetlenül Gaza partvidékén található. Ennek a régiónak 62%-a a Palesztina által 2019-ben, az 1982-es Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezménye (UNCLOS) alapján nyilatkozott tengeri határokon belül található.

Az UNCTAD 2019-es jelentésében  hangsúlyt nyert az, hogy nagy mennyiségű pénzt vesztettek a palesztinok, hogy megfosztották őket a szükséges pénzügyi támogatástól a fejlesztés és állami építés visszavonása miatt az izraeli támadások során.

 A jelentés kijelentette: "A Marine 1 és a Marine 2 rezervátumokat 1999-ben fedezték fel, a BGG pedig 2000-ben kezdett el fúrni a gázért. A palesztinok pénzt kereshettek volna ezeken a gázmezőkön, és most 18 éve 4,592 milliárd dollár nettó értékben fektethettek volna be. Feltételezve egy alacsony, évi 2,5%-os reálhozamot, a palesztinok már körülbelül 2,570 milliárd dollárt veszítettek a természeti erőforrásaik kihasználásának jogának megakadályozása miatt,pedig garantálják és védelmezik a palesztinok alapvető jogait.

Izrael elsődleges céljává tette a megszállásának kiterjesztését, hogy folytassa a palesztinok etnikai tisztogatását. Annak ellenére, hogy a legfontosabb szövetségesektől, mint az Egyesült Államok, gyenge szóbeli figyelmeztetések érkeznek, Izrael továbbra is "evakuálási figyelmeztetéseket tesz a Rafah ellen irányuló támadások keretében. Ha sikerül elérniük az etnikai tisztogatás céljait, Izrael valóra válthatja a gázai teljes ellenőrzésének és a értékes olaj- és földgázkészletek megszerzésének régóta dédelgetett célját. Ez az ambíció összhangban áll Izrael vágyával, hogy központi csomópont legyen az India-Közép-Kelet-Európa Áramlat (IMEC) útvonalon, és alternatív energia beszállítóvá váljon az európai piacok számára, amelyek célja a leválás az orosz gáztól, mióta kirobbant a háború Ukrajnában.

Ez a haszonszerzés még hangsúlyosabbá válik, ahogy Izrael cselekedetei Rafahban kibontakoznak, és az nemzetközi energia vállalatokkal való kapcsolataik fejlődnek. Nyilvánvaló, hogy Izrael továbbra is követi kettős stratégiáját, amely a ciszjordániai illegális telepesek felfegyverzéséből és ösztönzéséből, valamint a gázai katonai megszállás agresszív folytatásából áll, szem előtt tartva természeti erőforrásait.

A gázai háború megvívása nem volt olyan sima, ahogy Netanjahu elképzelte. Izrael energia ambícióit a Hamas lebontásának és a háborúnak a saját feltételeik szerint történő lezárásának képtelensége akadályozta.

Amíg a nemzetközi közösség azon igyekszik, hogy megállítsa Izrael támadásait Gazában, a nyilvános nyomás továbbra is növekszik, miközben a tiltakozások történnek az Amerikai Egyesült Államokban és Európában, váratlan csapást mérve Netanjahu rendkívül embertelen katonai politikájára a palesztinokkal szemben.

Eljött az idő a nemzetközi közösség számára, hogy ne csak az aktuális népirtás leállítását támogassa, hanem hogy segítse a palesztinokat saját energiaforrásaik kiaknázásában, ami a szuverén jogaik alapvető aspektusa, és megvédje őket Izrael éhező étvágya elől, amely a palesztin földek és erőforrások eltulajdonítására irányul.