Hogyan kellene értelmeznünk a kínai külügyminisztérium szóvivőjének széles körben idézett kijelentését: „Ha háborút akar az Egyesült Államok, legyen az vámháború, kereskedelmi háború vagy bármilyen más háború, készen állunk harcolni a végsőkig?"

Sokan ezt a kijelentést a szavak háborújának eszkalációjaként értelmezték, legalábbis a kínai oldalról. Ez különösen nyugtalanító, mivel ritkán hallunk ilyen egyenes kijelentést Kína külügyminisztériumától, amelyet aztán hivatalos közösségi médiafiókok is világszerte megismételtek.

Röviden, ez nem az a fajta bátorítás, amit gyakran hallunk a honvédelmi minisztériumtól, a Global Times-tól vagy az úgynevezett „farkasharcos” diplomatáktól, akik vagy eltérnek az üzenettől, vagy irányítottan, de a központtól távolabb teszik ezt.

Ez különösen figyelemre méltó, hiszen az amerikai választások előtti hónapokban Kína hivatalos nyilatkozatai és az állami média Washingtonnal szemben óvatosan fogalmaztak, mert Donald Trump irány választására vártak, anélkül, hogy belekeverednének egy oda-vissza spirálba, amit Trump általában kedvel.

Most, hogy világossá vált, az, hogy új amerikai adminisztráció meglehetősen agresszíven lép fel Kínával szemben, ez az új, közvetlen kijelentés azt jelzi, hogy a kesztyűk lekerültek, legalábbis retorikai értelemben.

Felmerülhet a kérdés, hogy ez egy fordulópontot jelez-e Pekingnél, amely egy közvetlenebb konfrontációra készül az Egyesült Államokkal szemben. Ha az amerikaiak kivonulása Ukrajnából végül lehetővé teszi Washington számára, hogy teljes figyelmét Kína ellen irányítsa, ahogy azt néhányan spekulálják, akkor most van itt az ideje, hogy Peking egyértelműen szilárd álláspontot képviseljen, akár odáig is elmenve, hogy kijelentse, készen áll a háborúra, ha az USA provokálja.

Egyrészt ez az álláspont összhangban áll Peking azon állításával, miszerint ebben az új korszakban Kína, mint nagyhatalomvisszatért a világ színpadának középpontjába, amely már most konstruktívan alakítja a multipoláris világ kialakulását.

Másrészt Trump többször is óvatosságot tanúsított Oroszországgal kapcsolatban, gyakran felvetve egy esetleges harmadik világháború rémképét, ha a kapcsolatot rosszul kezelik.

Ez egy fontos képet ad, ahogy Trump lépéseket tesz az elődje, Joe Biden Oroszország elleni háborújának lezárására: az amerikai vezetők orosz vereséget és az orosz gazdaság összeomlását ígérték. Mégis, ma ott tartunk, hogy az amerikai elnök valószínűleg olyan feltételekről tárgyal, amelyek megerősítik Oroszország győzelmét, és mindezt az asztalnál szövetségesei vagy akár Ukrajna nélkül.

Kína számára a tanulság világos: ha Trump egy szélesebb háborútól tart Oroszországgal, és ha Oroszország szilárdan szemben áll a NATO-val, Ukrajnával, Európával és az Egyesült Államokkal, és mindezt gazdaságilag is kibírta, akkor Kínának, amely gazdaságilag és katonailag is sokkal erősebb, mint Oroszország, hasonlóan szilárdan kell állnia, különösen, ha a Trump-adminisztráció Kína eltökéltségét akarja tesztelni.

Tavaly Pekingben csendes konszenzus alakult ki arról, hogy egy második Trump-elnökség kedvezne Kína érdekeinek. Természetesen voltak, akik aggódtak amiatt, hogy az ukrajnai konfliktus rendezése lehetővé tenné Washington számára, hogy jobban Kínára összpontosítson. Bár érvelhetünk azzal, hogy az Egyesült Államok kihasználta ezt a konfliktust annak érdekében, hogy Kína kapcsolatait Európával rontsa.

Közben a Biden-adminisztráció egyáltalán nem lassított le a Kína-ellenes stratégiai lépéseinek végrehajtásában, olyannyira, hogy 2023-ra a háború kockázata elviselhetetlenül magas lett, amely mérséklést követelt. Ugyanakkor egyre világosabbá vált, hogy az Egyesült Államok céljai Ukrajnában kudarcot vallanak.

Mondhatjuk, hogy 2023 a stratégiai kudarc éve volt, amely megmutatta az amerikai képességek kemény határait egy unipoláris világrend újbóli bevezetésére, és amelyet a kínai gazdaság növekvő stabilizációja és kulcsfontosságú technológiai áttörései követtek, jelezve az amerikai technológiai blokád önpusztító hiábavalóságát.

Ennek következtében a Biden-doktrína kudarcot vallott. Bár Trump visszatérése jó lehetőséget kínálna az Egyesült Államok számára a taktikaváltásra, a kínaiak meglehetősen magabiztosak voltak abban, hogy a nemzetközi támogatás gyűjtésére Kína ellen. Úgy gondolták, még inkább táplálná a polarizációt és a kormányzási válságokat az amerikai szövetségesek és az Egyesült Államok körében, illetve valószínűbb, hogy kereskedelmi megállapodást kötne, ahogy az első Trump-elnökség alatt történt.

Egy kereskedelmi háború végső soron nagy fájdalmat okozna az amerikaiaknak, valamint Trump kongresszusi társai rövid időn belül szembesülnének a választókkal, akik az ígéretek beváltását akarják, a békét és az inflációcsökkentést.

Ha a republikánusok elveszítik a kongresszus irányítását, Trump második elnökségét második kudarcként fogják értékelni. A „béna kacsa” státusz anatómiája előidézi néhányunk számára a népszerű kínai mémként ismert „aranykakas” képet Trumpról.

Bár Trump még nem mutatta meg teljesen a lapjait, Peking úgy látja, az Egyesült Államok három lehetséges stratégiai útvonalat vizsgál egyszerre. Először is, teljes mértékben elkötelezheti magát a leválasztás és a Kína-ellenes visszatartás mellett. Ez azonban kockáztathatja egy olyan gazdasági háború provokálását, amely Kínát a dollár ellen fordíthatja. Ez viszont közvetlenebb katonai konfliktushoz vezethet, tekintettel arra, hogy az amerikai gazdaság (és így az amerikai katonai hatalom) lényegében egy kártyavár, amely a dollár mint nemzetközi valuta erejére épül.

Másodszor, előmozdíthatja a stratégiai visszavonulás politikáját egy szűkebb befolyási szférába, egy új Monroe-doktrínát, ahogy néhány lépése sugallja, elsősorban a nyugati féltekére összpontosítva, ahol az Egyesült Államok földrajzilag kedvező helyzetben van. Ezt kiegészíthetik Grönland és Kanada ellen tett lépések, tekintettel az Északi-sarkvidék relatív értékére az éghajlatváltozás szempontjából.

Közben Kínának és Oroszországnak ki kellene alakítania saját pozícióját Közép-Ázsiában, ami nem biztos, hogy olyan egyszerű, annak ellenére, hogy a két ország jelentős előrelépéseket tett a stratégiai partnerségben és az Övezet és Út Kezdeményezés, a BRICS és a Sanghaji Együttműködési Szervezet révén.

Harmadszor, Trump talán egy nagy alkuhoz gyűjt befolyást, ahol reméli, a lehető legtöbbet kapja Kínától, beleértve a dollár, az amerikai gazdaság és az amerikai stratégiai érdekek védelmét az amerikai kontinensen, miközben az Egyesült Államokban ösztönzi a kínai befektetéseket és gyártást, ezzel Európát háttérbe szorítja. Ez a lehetőség bizonyára izgalomba hozza Pekinget és megrémíti Európát. A három útvonal közül talán ez a legreálisabb, amelyet a kongresszusi félidő előtt kellene megvalósítani.

Mondhatjuk, hogy Kína ezeket a taktikákat és a lehetséges stratégiai útvonalakat érti, valamint mindegyikre van forgatókönyve. Közben Peking nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy megijedt vagy riadt, mert pontosan ezt próbálja Trump kiváltani. Az utolsó dolog, amit hallani akar, az az, hogy egy Oroszországnál erősebb ország készen áll a háborúra. Ellentétben Kanadával, Mexikóval, Panamával és Kolumbiával, Kína nem engedi magát megfélemlíteni, hogy engedményeket tegyen.