Gabriella WaaijmanHumanitáriusként az a tudat hajt, hogy munkám kézzelfogható változást hoz több millió gyermek életében. Az az alapelv, hogy minden emberi élet egyenlő értékkel bír, ez adja az eltökéltségemet és a kollégáim elhivatottságát, még a legnagyobb kihívások közepette is.
Mégis, ma egy olyan válsággal nézünk szembe, amely súlyosabb, mint amit valaha is elképzeltünk: az elviselhetetlen valóság, hogy választanunk kell, mely életeket mentjük meg, és melyeket hagyunk hátra. Ez nem egy olyan dilemma, amelyet elfogadhatunk – és nem is szabadna elfogadnunk.
A külföldi segélyek közelmúltbeli csökkentése lehetetlen döntések meghozatalára kényszeríti a humanitárius szervezeteket. Egy olyan időszakban, amikor világszerte minden 11. gyermek humanitárius segítségre szorul, arra kényszerülünk, hogy egyik válságot a másik elé helyezzük, egyik közösséget a másik elé, és végső soron egyik gyermek életét a másik elé.
Már most, az életmentő programok leállítása miatt szívszorító döntéseket kellett meghoznunk. Ez azt jelenti, hogy például a súlyosan alultáplált gyermekek kezelését vagy az újszülöttek kritikus orvosi ellátását háborús övezetekben nem tudjuk biztosítani. Ez nem csupán logisztikai kihívás; ez egy etikai válság, amely a küldetésünk, lelkünk és minden, amit képviselünk. Ez szívbe markoló.
Válságban az elvek
A Save the Children non-profit szervezetet több mint egy évszázaddal ezelőtt Eglantyne Jebb alapította, egy rendkívüli erkölcsi bátorsággal és meggyőződéssel rendelkező nő. Egy olyan szervezetet hozott létre, amely a gyermekek jogainak és a családok védelmére, életek megmentésére, a szenvedés enyhítésére, valamint a méltóság helyreállítására törekedett.
Ma 115 országban működünk, illetve évente közvetlenül több mint 105 millió gyermeket támogatunk. Gyakran az elsők között reagálunk a vészhelyzetekre, és elkötelezettek vagyunk minden gyermek iránt, bárhol is legyenek, ez nem alku tárgya.
Mégis az alapelveink példátlan fenyegetés alatt állnak.
Egy olyan korszakban, amikor a globális válságok – konfliktusok, klímaváltozás és gazdasági instabilitás – fokozódnak, a világ leggazdagabb nemzetei közül többen csökkentik segélykereteiket. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Németország, Ausztrália, Svédország, Dánia, Franciaország, Hollandia és más hagyományos donorországok visszalépnek a nemzetközi szolidaritás iránti elkötelezettségüktől, amely a globális segítségnyújtás veszélyes visszaeséséhez vezet.
A segélyek csökkentése nemcsak az erkölcsi vezetés hiányát jelenti, hanem a stratégiai tévedést is.
A szegénység, instabilitás és egészségügyi válságok világszintű kezelésének elmulasztása csak elmélyíti a globális bizonytalanságot, a kényszerű elvándorlást, gazdasági sokkokat, valamint konfliktusokat. Ezek a problémák nem ismernek határokat; hullámként terjednek szerte a világon. Amikor hátat fordítunk a világ legkiszolgáltatottabbjainak, a jövő válságainak magvait vetjük el, amelyek elkerülhetetlenül elérik saját partjainkat is, és mindig a gyermekek viselik a legnagyobb terhet.
2024-ben rekordszámú, 120 millió ember kényszerült elhagyni otthonát háború, erőszak és üldöztetés miatt – ez nagyjából Japán lakosságának felel meg –, az otthonaikat elhagyni kényszerült emberek átlagosan több mint egy évtizedet töltenek távol az otthonuktól. Újra és újra azt mondják nekünk, hogy legnagyobb álmuk a hazatérés. A segélyek pedig kulcsszerepet játszanak abban, hogy ez megvalósulhasson.
Ukrajnában például olyan családoknak segítettünk, mint Natalia* és lánya, Sofiya* annak érdekében, hogy helyreállítsák háború sújtotta otthonukat. Etiópiában olyan nőket támogattuk, mint Rukia,* kisvállalkozás indítása és az életük újrakezdése érdekében. A segélyek társadalmakat építenek újjá, stabilitást teremtenek, valamint ösztönzik a gazdasági fellendülést.
A segélyek azoknak is támogatást nyújtanak, akik továbbra is a kényszerű otthon elhagyás csapdájában rekedtek, és nincs számukra megoldás. Erre egy példa két lány, Aliya* és Zahra,* akik a szíriai Al Hol fogolytáborban nőttek fel. Nemkívánatosak a saját országukban, arcukon remény csillan, de szemükben látszik az indokolatlan bűntudat.
Szűklátókörű döntések
A segélyek csökkentésére irányuló szüklátókörú döntések a világot egészségtelenebbé, kevésbé biztonságossá és kevésbé virágzóvá teszik. Az elmúlt 30 évben csaknem megduplázódott a konfliktuszónákban élő gyermekek aránya, miközben a globális katonai kiadások 2023-ban elérték a 2,4 billió dollárt. Mindezek ellenére a konfliktusmegelőzésre és humanitárius segélyekre fordított beruházások csökkennek.
A 2025-ös globális humanitárius felhívás 44,7 milliárd amerikai dollárt igényel, hogy 32 országban és kilenc menekülteket befogadó régióban 190 millió ember számára életmentő segítséget nyújtson. Ha ez a finanszírozás teljes mértékben megvalósulna, az évente személyenként körülbelül 235 dollárt , havi 20 dollárt, vagyis napi 65 centet jelentene – ez kevesebb, mint egy csésze kávé ára sok nyugati országban. A 2024-es felhívás finanszírozottsága 45 százalékos volt. Azt állítani, hogy a segélyek hatástalanok, nemcsak félrevezető, hanem a közvélemény cinikus manipulációja is.
Gázában, Haitin és Szudánban a gyermekek tömege elárasztja a csapatainkat – néhányuk alighogy elérte az iskoláskort – ők pszichoszociális támogatásra szorulnak, miután olyan borzalmakat láttak, amelyeket egyetlen gyermeknek sem szabadna átélnie.
TRT Global - Miközben az ország politikai instabilitással és széleskörű szegénységgel küzd, a kiszolgáltatott kiskorúak a bandák erőszakos toborzásának csapdájába esnek. A szabadulásra alig van reményük.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban fegyveres csoportok szándékosan célozzák meg és rabolják el a gyermekeket, hogy besorozzák őket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezeket a valóságokat. A fejlesztési és humanitárius segítségnyújtásba való befektetés nem jótékonyság – ez stratégiai szükségszerűség, és mindenekelőtt erkölcsi kötelesség. A segélyek csökkentése csak elmélyíti a válságokat, ezzel instabilitási ciklust teremtve, amelyet később sokkal drágább lesz kezelni.
Lehetetlen választások
A csökkenő finanszírozás miatt a segélymunkások lehetetlen döntésekkel néznek szembe: Etessük a szárazság sújtotta területeken élő gyermekeket, vagy a háború sújtotta régiókban nyújtsunk orvosi ellátást? Az árvízre reagáljunk, vagy a klímaváltozás elleni ellenállásba fektessünk be? Minden döntés azt jelenti, hogy néhány gyermek életmentő segítséget kap – míg mások nem.
Ez az erkölcsi teher minden segélymunkás vállát nyomja. Most jobban, mint valaha. A Save the Children hisz abban, hogy minden gyermek élete egyenlő értékkel bír, de a rideg valóság az, hogy amikor a finanszírozást csökkentik, életek vesznek el.
A globális helyzet változik, új hatalmak, változó szövetségek és növekvő kiszámíthatatlanság jellemzi. Ezek a változások új kockázatokat hoznak küldetésünk számára. A kérdés nem az, hogy megengedhetjük-e magunknak a segélyek fenntartását – hanem az, hogy megengedhetjük-e magunknak, hogy ne tegyük. Ez egy olyan pillanat, amely szolidaritást és közös felelősségvállalást követel. Enélkül kockáztatjuk az elmúlt évtizedekben a szegénység csökkentésében, egészségügyben és oktatásban elért eredményeinek visszafordítását.
A kormányok pótolhatatlan szerepet játszanak a segélyezési erőfeszítések fenntartásában. Nem normalizálhatjuk azt a jövőt, ahol néhány élet megmentése azt jelenti, hogy mások elvesztését elfogadjuk. Hiszen milyen alapon tekinthető egy élet kevesebbnek?
Ahogy alapítónk, Eglantyne Jebb egyszer mondta: „Meg kell érintenünk a világ képzeletét. A világ nem szűkmarkú, de képzeletszegény és nagyon elfoglalt.”
Itt az ideje, hogy újragondoljunk egy olyan világot, ahol az együttérzés és a közösségek közötti nemzetközi szolidaritás ismét felülmúlja a cinizmust, a bizalmatlanságot és a megosztottságot – egy olyan világot, ahol minden gyermek élete valóban számít.
*A neveket a személyiség védelme érdekében megváltoztattuk.
