Egy ütemmel kezdődik – de nem olyannal, amire táncolni lehet. Afganisztán első professzionális rappere, Sonita Alizadeh számára, a ritmus a lázadás, a dalszövegek pedig az élethez való kapaszkodás eszközei.

A szombaton, Isztambulban megrendezére került TRT World Forum NEXT 2025 eseményén az afgán aktivista, művész és oktató nem egy látványos show-val lépett színpadra, hanem csendes intenzitással, amely csak azokból árad, akik túlélték azt, amit sokaknak nem sikerült.

„A zenét arra használom, hogy a gyermekházasságokkal kapcsolatos emberi jogi problémákról beszéljek” – mondta el Sonita a TRT World-nek, akinek szavai mögött ott rejlett élettörténetének súlya.

Idén kiadják az afgán rapper első, Sonita c. könyvét, amely bemutatja útját a majdnem gyermekmenyasszonyból a globális aktivistává válásáig – egy tanúságtétel a hang és az ellenállás erejéről.

Sonita nem tervezte, és nem is volt kikövezve az útja a nemzetközi színtérre. Kétszer – 10 és 16 éves korában – megúszta azt, hogy pénzért cserébe férjhez adják.

„Abban a korban úgy érzi az ember, hogy senki sincs, aki támogatná vagy meghallgatná” – mondta el Sonita. „Csak két lehetőséged van: feladod, vagy mindent kockára teszel – beleértve az életedet is. Számomra ez volt az egyetlen választás – kockáztatni az életemet.”

A „Daughters for Sale” daltól a globális színpadig

Sonita Afganisztán nyugati részén Herat városában született. Gyermekként családjával Iránba menekült a tálib uralom elől. Ott új életet kezdett, mint iratok nélküli afgán bevándorló. Teheránban – egy menekültek számára fenntartott, NGO által működtetett iskolában – tanult meg írni és olvasni, valamint ott talált rá a költészet és a zene iránti szenvedélyére.

Egy váratlan inspiráció – az iráni rapper Yas és Eminem közös dala – nyitotta meg számára az ellenállás csatornáját. „Amikor meghallottam Eminemet rappelni, azt gondoltam, ez az. El akarom mondani a történetemet – a barátaim történetét, akik zúzódásokkal az arcukon jöttek órára.”

Dacolva Irán törvényeivel, amelyek tiltották, hogy nők nyilvánosan énekeljenek, dalokat rögzített a menekültlétről, a háborúról, valamint a lányokra nehezedő terhekről. A perzsa nyelven írodott dala, a Daughters for Sale – amely áttörő sikert hozott neki – ezeket a történeteket mesélte el.

Miközben családja annak érdekében, hogy bátyja megnősülhessen ismét házasságra próbálta kényszeríteni, feltöltötte a dal videóklipjét a YouTube-ra. A videó vírusszerűen elterjedt, globális figyelemben részesült, végül pedig családja is megváltoztatta álláspontját. „Ez volt az én sikolyom” – jelentette ki Sonita. Ez a sikoly ösztöndíjat biztosított neki az Egyesült Államokban való tanuláshoz, valamint egy globális mozgalmat indított el.

A rapper élettörténete a Sundance-díjas dokumentumfilmben, a Sonita-ban dolgozták fel. Globális Rhodes-ösztöndíjasként széleskörben elismerték aktivizmusát, többek között az MTV Europe Generation Change-díjjal, a Freedom-díjjal. Emellett pedig a Forbes 30 Under 30 listáján is szerepelt. E hónap elején pedig a Cannes Lions Nemzetközi Kreativitási Fesztiválon is kitüntették.

Sonita számára azonban a gyökerekhez való hűség nem alku tárgya. „A művészet, különösen a rap kockázatos, mert az üzenetedet sokféleképpen lehet értelmezni. Nemcsak zenét adok ki, hanem beszélgetek is azokkal, akik követik a munkámat annak érdekében, hogy biztos legyek benne, megértik, mit akarok mondani.”

Az aktivizmus mint kimerültség – és ellenállás

Sonita több szempontból is kettős egyéniséget képvisel – egyszerre művész és aktivista, az előbbit az utóbbi érdekében használva. Bár az egyensúly sosem könnyű.

„Aktivistának lenni kimerítő” – ismerte el. „Próbálkozol és próbálkozol, és gyakran nem látsz semmilyen változást. Ez nagyon lehangoló lehet. Ennek ellenére megtanítottam magam türelmesnek lenni – különösen azért, mert a tartós változások időbe telnek.”

Bár több ezer kilométerre van Herattól, gondolatai gyakran visszatérnek az ott maradtakhoz. „Azokra az aktivistákra gondolok Afganisztánban, akik üres kézzel próbálnak változást elérni – támogatás nélkül. Egyedül dolgoznak. Amikor rájuk gondolok, megkérdezem magamtól: miért ne folytatnám?”

Sonita számára a válasz az oktatás és a kifejezésmód ötvözésében rejlik. „Az egyetemen emberi jogokat tanultam – és az emberi jogokért való küzdelem az, amit csinálok. Így kombinálom a kettőt. A zene segít abban, hogy az emberek mélyebben átérezzék a történetedet.”

Azóta államfők, Nobel-díjasok, valamint fontos változásokat elérő személyek mellett globális szinten lépett színpadra. Oktatási tanterveket dolgozott ki a gyermekházasságok témájában, amelyek több mint egymillió diákhoz jutottak el. Mégis a figyelme központja továbbra is hatással lenni azokra a rendszerekre és hiedelmekre, amelyek megfosztják a lányokat a jövőjüktől.

Egy titkos iskola – és a remény szentélye

Sonita egyik legbüszkébb – és legkockázatosabb – eredménye az a titkos iskola, amelyet afgán lányok számára alapított, akiket a tálib uralom alatt megfosztottak az oktatástól. Bár számára ez több, mint egy iskola.

„Ez több, mint egy épület vagy egy ház – ez a remény szentélye” – mondta. „Reményt adunk nekik. Segítünk nekik újra álmodni. Hiszen amikor nincs reményünk vagy inspirációnk, elkezdjük magunkat ostorozni. Még az öngyilkosság gondolata is felmerülhet.”

Az iskola az ellenállás táptalaja. „Eddig a diákjaink közül vezetők kerültek ki. Más közösségekbe mentek, és másokat is oktatnak. Ez az oktatás és a közösségi munka ereje.”

Amikor megkérdezték, mit mondana a csendbe zárt fiatal nőknek, Sonita habozás nélkül válaszolt. „Soha ne veszítsétek el a reményt. Számomra ez volt minden alapja. Amikor nem voltak támogatóim, kinyitottam az álmaim könyvét. Láttam ezeket az álmokat, és arra gondoltam – ezért kell keményebben próbálkoznom. Élnem kell magamért. Folytatnom kell a próbálkozást.”

A kudarcok, mondta, elkerülhetetlenek – de nem véglegesek. „Ne add fel, ha kudarccal találkozol – mert az életben sok kudarccal fogunk szembenézni. Szóval folytasd a próbálkozást.”

Amikor megkérték, hogy idézzen a Lányok eladása című dalából, Sonita habozott. „Ez érzelmessé tesz. Utálom ezt a dalt, de szeretem is” – mondta, hangjában az emlékek súlyával.

Ez a kettősség – a fájdalom és az erő, a düh és a kitartás – határozza meg Sonita Alizadeht. Saját szavaival élve, ő nemcsak rapper vagy aktivista, hanem egy lány, aki mindent kockára tett – és megtalálta a hangját. Zenéjén, iskoláján és azokon a lányokon keresztül, akiket felemel, biztosítja, hogy ez a hang soha többé ne némuljon el.