Nem a háború, az éhezés vagy a betegségek, hanem a magány az, amely csendben lerövidíti az emberek élettartamát világszerte.

Egy új jelentésben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rámutatott arra, hogy világszerte minden hatodik ember a magánytól szenved. Ez az állapot évente több mint 871 000 halálesetért felelős, ami óránként körülbelül 100 életet jelent.

A WHO arra figyelmeztet, hogy a világ egy társadalmi elszigetelődés válságának közepén áll, amelynek egészségügyi, gazdasági és társadalmi következményei messzemenők. A magányt, amelyet korábban személyes érzelemként kezeltek, ma már globális egészségügyi veszélyként tartják számon.

„A magány jelentős közegészségügyi probléma, amely összehasonlítható a dohányzással és az elhízással” – mondta el Dr. Vivek Murthy, a WHO Társadalmi Kapcsolatok Bizottságának társelnöke és az Egyesült Államok korábbi tisztifőorvosa.

A The Guardian című lapnak adott interjújában a magányt „egy olyan jelzésnek nevezte, amely egy alapvető túlélési szükséglet, és nevezetesen a társadalmi kapcsolódás hiányára utal,” majd ezt az evés biológiai szükségletével hasonlította össze.

A kapcsolatok hiányának rejtett ára

A magány, amelyet az emberek által kívánt és tényleges társadalmi kapcsolatok közötti szakadék okozta szorongásként határoznak meg, ugyanolyan káros az egészségre, mint napi 15 cigaretta elszívása.

Növeli a szívbetegségek, a stroke, a 2-es típusú cukorbetegség, a depresszió, a szorongás és még a kognitív hanyatlás kockázatát is. A társadalmilag elszigetelt emberek nagyobb valószínűséggel szenvednek öngyilkossági gondolatoktól vagy önkárosítástól.

A következmények messze túlmutatnak az egészségügyi hatásokon.

A magányos tinédzserek jelentősen nagyobb valószínűséggel érnek el gyengébb tanulmányi eredményeket vagy hagyják abba az iskolát. A tartós magánnyal küzdő felnőttek gyakran nehezen találnak vagy folytatnak egy munkát.

„Ebben a korban, amikor a kapcsolódási lehetőségek végtelenek, egyre több ember találja magát elszigetelten és magányosan” – mondta el Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.

„Azon túl, hogy milyen hatással van az egyénekre, családokra és közösségekre, ha nem foglalkozunk vele, a magány és a társadalmi elszigeteltség továbbra is milliárdokba fog kerülni az egészségügy, az oktatás és a foglalkoztatás terén” – tette hozzá.

Nem csak a gazdag országok problémája

A közhiedelemmel ellentétben a magány nem csupán az idősödő népesség problémája a gazdag országokban. Habár az alacsony jövedelmű országokban élők sokkal magasabb szintű magányról számolnak be, 24 százalék, szemben a magas jövedelmű országok 11 százalékával.

Világszerte a serdülők akár 21 százaléka érzi magát magányosnak. Így az a feltételezés, miszerint többnyire az idősek magányosak, nem helyes, hiszen a tinédzserek körében is megfigyelhető.

A legsebezhetőbb csoportok – menekültek, bevándorlók, fogyatékkal élők és etnikai kisebbségek – további akadályokkal szembesülnek a kapcsolódásban, beleértve a diszkriminációt, a szegénységet vagy a közösségi infrastruktúrához való hozzáférés hiányát.

„Még egy digitálisan összekapcsolt világban is több fiatal érzi magát egyedül. Ahogy a technológia átalakítja életünket, biztosítanunk kell, hogy az erősítse – ne pedig gyengítse – az emberi kapcsolatokat” – mondta el Chido Mpemba, a Bizottság társelnöke és az Afrikai Unió elnökének tanácsadója.

Felhívás a globális újrakapcsolódásra

A válság súlyosbodására reagálva a WHO arra ösztönzi az országokat, hogy fogadjanak el egy ötpontos cselekvési tervet, amely magában foglalja a társadalmi kapcsolatok újragondolását célzó közösségi részvételt.

Azonban a megoldás nem csak a kormányokon múlik.

A WHO minden szinten cselekvésre szólít fel: az iskolák, munkaadók, várostervezők, egészségügyi szolgáltatók és magánszemélyek mind szerepet játszhatnak. A magány csökkentésére irányuló lépések gyakran egyszerűek, mégis rendkívül hatásosak lehetnek – több park és könyvtár építése, terápiás lehetőségek biztosítása, vagy egyszerűen az, hogy időt szánunk arra, hogy beszélgessünk egy szomszéddal.