Aitaroun, Libanon - a romok és törmelékek között a citromfája alatt ülve, a 76 éves Mariam Khrayzat, fájdalommal teli jajveszékelése visszhangzik annak a háznak a helyén, amely egykor az otthona volt. Az izraeli légicsapások szinte teljesen elpusztították ősi otthonát a dél-libanoni Aitaroun városában, amely most az ismétlődő veszteségek emlékműveként áll.

Izrael 2023. október 8-án kezdte bombázni Dél-Libanont, miután Gázával és az ellenállási csoporttal, a Hamásszal való szolidaritás jegyében a Hezbollah tagjai támadásokat indítottak. Október 7-én a Hamász megtámadta Izraelt.

A háborúvá eszkalálódott erőszak elől menekülve Khrayzat 460 nap után az izraeli erők visszavonulását követően, 2024 szeptemberében tért vissza otthonába. Visszatértekor csak a pusztítás hatásai vártak rá: az izraeli katonák kifosztották és feldúlták, majd lebombázták otthonát – életében már harmadjára.

„Kitépték az [olajfákat], lerombolták az épületeket, elvitték a bútorokat és elégették őket” – mondta el Khrayzat sírva.

Ellopott föld

Az otthona csak egy a mintegy 40 000 közül, amelyeket izraeli légicsapások pusztítottak el, és amelyek során körülbelül 4 000 ember vesztette életét Libanon-szerte – köztük a Hezbollah egykori vezetője, Hassan Nasrallah. A Világbank becslése szerint az újjáépítés és a helyreállítás költségei körülbelül 11 milliárd dollárt tesznek ki.

Izrael széles körű pusztítása Dél-Libanonban nemzetközi elítélést váltott ki. Az ENSZ lakhatási jogokkal foglalkozó különleges referense, Balakrishnan Rajagopal figyelmeztetett, hogy Izrael tettei akár „domicídiumot” is jelenthetnek – a polgári lakóházak szisztematikus, önkényes megsemmisítését a fegyveres konfliktusok során. Ezt a bűncselekményt egyelőre a nemzetközi jogban nem ismerték el.

Khrayzat kertjében, ahol fiatalkorában narancs-, citrom- és szőlőtőkéket ültetett, izraeli robbanószerek maradványai találhatók. Egy hatalmas olajfa fekszik a földön, gyökerestől kitépve – még él benne az emlék, amikor egykoron a nagyapja az 1948-as Nakba idején ültette, mielőtt cionista milíciák megölték volna. Egy másik, több száz éves olajfát pedig az izraeli erők néhány hónappal korábban elloptak el a kertjéből.

Dél-Libanon lakói számára, akik kultúrájukat és megélhetésüket mélyen a földjükhöz kötődve élik, a veszteségek túlmutatnak a lebombázott otthonok szétszórt tégláin.

„A fák [fenyők] siratják gazdáikat, amikor nincsenek mellettük” – mondta el ellopott olajfájáról. „[A nagyapám] nem azért fizetett aranylírákat ezért a földért, hogy az izraeliek elvegyék. Azért fizettünk érte, hogy gyermekeink és unokáink itt éljenek” – tette hozzá.

Ostrom alatt

Aitaroun azon 37 falu egyike, ahol az izraeli légicsapások teljes negyedeket romboltak le. A megmaradt otthonokban csak kiégett szobák, csicseriborsókonzervek, kidobott matracok, Dávid-csillagos graffiti, valamint héber és angol nyelvű írásos sértések maradtak – azok az izraeli katonák nyomai, akik február elejéig megszállás alatt tartották Aitarount, miután 2024. október 1-jén megkezdték dél-libanoni szárazföldi inváziójukat.

Egy helyi lakos válaszul egy sort fújt fel egy épület falára arab nyelven a néhai palesztin költő, Mahmoud Darwish egyik verséből: „Ezen a földön az élet érdemes arra, hogy éljünk érte.”

Az Egyesült Államok és Franciaország által közvetített tűzszünet értelmében az izraeli erőknek 2025. január 26-ig kellett volna kivonulniuk Libanonból, de a határidőt február 18-ig meghosszabbították, miután Izrael nem volt hajlandó a teljes kivonulásra.

Még hónapokkal később is február végéig Izrael több területet a megszállása alatt tartott, köztük öt határmenti előőrsöt, Yaroun városát, amely a Kék Vonalra, az Izrael és Libanon közötti még mindig nem kijelölt határra néz.

„Ez az eljárásmód nem új Izrael számára, bár lehet, hogy most nagyobb léptékű” – mondta el a Közel-Keleti Francia Intézet örökségvédelmi építésze, Etienne Coppé, a TRT Worldnek. Ezzel a korábbi pusztításokra utalt, beleértve az 1948-as Nakbát,– amikor az ilyen jellegű pusztításokat nem dokumentálták – valamint Izrael korábbi bombázásait Libanonban és Dél-Szíria egyes részein.

Az örökségvédelmi szakértők aggodalmukat fejezték ki Izrael dél-libanoni történelmi és régészeti helyszíneinek pusztítása miatt. Ezek között található az ókori kikötőváros, Türosz, amely az UNESCO listáján szereplő római romoknak ad otthona. Az egykori föníciai várost 2024 októberében bombázta le az izraeli hadsereg. Ugyanebben az időben Mhaibib faluját – ahol a Benjámin próféta szentélye található – az izraeli katonák teljesen megsemmisítették, sőt a robbanásokat videóra is vették.

Bár Izrael szándékai az ilyen jellegű dél-libanoni széleskörű pusztítással kapcsolatban továbbra is tisztázatlanok, kérdések merültek fel a neves izraeli régész és telepes támogató, Ze’ev Erlich 2024-es novemberi halálát követően.

Erlich az izraeli erőkkel együtt egy dél-libanoni történelmi helyszínen végzett kutatást, amikor életét vesztette. Jelenléte következtében Libanon kulturális minisztere, Mohammed Wissam Al-Murtada Izraelt azzal vádolta meg, hogy a régiót az ókori zsidó történelemhez kapcsolva próbálja igazolni a területi követeléseit.

„A tudomány félrevezető használata Izrael jogainak bizonyítására, véleményem szerint… sokkal pusztítóbb” – mondta el Coppé Erlich jelenlétéről. „Mert [az izraeliek] narratívát teremtenek.”

Ellenállás a megszállással szemben

A szétszóródott terrakotta cserépdarabok, a nappalikban álló kráterek és a beszakadt tetők a Yaroun diaszpóra bizonyítékai – azoké a libanoni emigránsoké, akik az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Kanadában és máshol évtizedek kemény munkájával megkeresett megtakarításaikból építették fel az otthonaikat.

Még február elején is, amikor Yaroun továbbra is az izraeli katonák megszállás alatt állt, és a város mélyéről izraeli lövések hallatszottak, néhány helybeli minden nap a feleségevel együtt autóval elment egy ideiglenes ENSZ békefenntartó barikádhoz, abban a reményben, hogy visszatérhetnek otthonaikba. Ezek között a személyek közt szerepel Muhammad Nur-Udeen is, a közeli Doueir faluból, aki minden nap elvezette feleségét a barikádhoz, egy kis tiltakozási aktusként Izrael folytatódó megszállása ellen.

„Az „abszolút minimum” azt jelenti, hogy valamit adnunk kell az időnkből azok tiszteletére, akik életüket vesztették. Bármilyen vallásúak, szektájúak vagy társadalmi osztályúak is legyünk… jelen kell lennünk” – mondta el határozottan.

Dél-Libanon völgyeiben aranysárgán süt a nap. Több ezer olajfa sorakozik fel, a földet citrom-, narancs- és a fehér diófák virágai tarkítják, jelezve a tavasz érkezését. Ennek ellenére a földön továbbra is látszik a pusztulás nyoma – légicsapások okozta kráterek, romhalmok, és a leghevesebb összecsapások központjában álló, Khiam romjai.

Hatalmas lyukak tátongnak a templomokban, amelyeknek az ablakai is betörtek A minarettek a földön hevernek. Golyónyomokkal vannak teli a falak. Khiam felismerhetetlenné vált.

Még a temetőjét sem kímélték. Amikor öt Hezbollah-tagot temettek el, akiket az izraeli katonák megöltek, a gyászolók lábujjhegyen lépkedtek a darabokra tört sírkövek között – amelyek között a Reuters újságírójának, Issam Abdalla sírja is megtalálható, akit egy izraeli gránát ölt meg 2023. október 13-án.

Latifa Awaala (71) azon a több mint egy millió libanoni közé tartozik, akik a háború alatt kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat. Miután kénytelen volt elhagyni Khiamot, nem talált biztonságot a déli Nabatieh városában, hiszen azt szintén lebombáztak.

Élete során Awaala Dél-Libanonban legalább öt izraeli betörésre emlékszik, az első a 70-es években – amely a 1978-as izraeli invázióhoz vezetett, és egy másikra a Hezbollah–Izrael 2006-os háborúja során. „Ez a háború volt a legnehezebb. Senki nem állt Libanon mellett” – mondta el a TRT Worldnek. „[A nemzetközi közösség] Izrael mellett állt.”

A tűzszünet ellenére az izraeli katonák továbbra is bombázzák Dél-Libanont, valamit ellenőrzött pusztításokat hajtanak végre az otthonok ellen, miközben a libanoni hatóságok közel 1.100 izraeli tűzszüneti sértést jelentettek, amelyek között legalább 85 halálos áldozat és 280 sebesült található.

Dél-Libanonban többen úgy érzik magukat, mint Awaala, a világ elhagyta őket. Bár néhányan ebből merítettek hitet és visszavágnak az izraeli katonáknak.

A Hezbollah zöld és sárga zászlói és azon keffijét viselői férfiak poszterei lobognak, – fiatalok és idősek, – akik a csatában estek el. Ezek a szimbólumok Khiam hosszú ellenállási történetére utalnak.

„Akik mártírhalált haltak, a fiam barátai voltak, és a szülőfalum fiai, így amikor jöttem és láttam a házat, nem igazán hatott meg” – mondta el Fatima Nasrallah, egy 46 éves Khiam-i lakos, aki visszatért a négy emeletes, több generációs családi háza roncsaihoz.

Nasrallah és családja Nabatieh-ba menekült, miután a fia megsérült egy légicsapásban. Miután Khiamot decemberben átadták a libanoni hadseregnek izraeli erők, Nasrallah számolta a napokat, hogy mikor térhetnek vissza otthonaikba.

„Azt mondtam, hogy amint a tűzszünet véget ér, el akarok menni, és meg akarom tisztítani magam Khiam porával” – mondta el Nasrallah a TRT World-nek.

A halál látványa mindenütt ott lóg a város romjaiban, de a lakosok lassan elkezdik átválogatni a törmeléket, és eltemetni halottaikat. Három hónappal a tűzszünet után, február végén Aitarounban tartották meg a háborúban meghalt 95 ember legnagyobb tömeges temetését.

Az elhunytak között öt helyi mentős és egészségügyi dolgozó is volt, akiket izraeli katonák dobtak el, egy Hezbollah tag testével együtt, egy, a polgármesteri hivatal melletti épületbe.

„Az izraeli agresszió Aitaroun városában jelentős hatással volt a közösségre, elsősorban a helyi lakosságra, több mint 125 mártírral minden korosztályból” – mondta el Aitaroun polgármestere, Salim Murad a TRT Worldnek, a város polgármesteri hivatalának romjai előtt állva.

„Az épület nem értékesebb, mint azok az emberek, akiket elveszítettünk” – tette hozzá.

Fiatal önkéntesek sürögtek-forogtak Murad körül, miközben gyorsan elsöpörték a romokat az utca közepéről, amelyet teljesen összezúzott egy beszakadt tető.

„Ez a föld a miénk, és nem fogjuk elhagyni. Elhatároztuk, hogy újjáépítjük” – jelentette ki Murad határozottan.